2.évad 9.rész- Érzelmek elnyomása..*

Sziasztok <3 !
Köszönöm a többnél,több kommenteket nektek. El sem tudom mondani mennyire jól esnek,hogy ennyire tetszik nektek az amit írok és ahogyan írok!
Belőletek "táplálkozom" veszem az erőt és az ihletet a többi részhez!:) köszönöm nektek <3

A következő rész: 10 komment 100 megtekintés után jön:)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  -

Az előző részben:

Meglátva Sam-et a vékony,majdnem derekáig érő,vörös,enyhén,helyenként nagyon göndör haját,picit kipirult,talán a hidegtől a vörös arcát és a rajta lévő kicsi gödröcskéket miközben rám mosolyog.. rögtön kirázott a hideg,olyan elbűvölő egy lány.
És azok a szép zöld szempárok,mint nyáron,nappal a fű miközben visszaemlékezve a kiskorodban fekszel benne a hátsó kertben a rajta simuló hajnali napsugarakban,olyan volt,ennyire elvarázsoltak.

Mikor magamhoz öleltem,jó érzés volt.
Van egy olyan gondolatom,hogy ŐT ismerem valahonnan,vagy találkoztam volna vele,vagy láttam talán képeken vagy beszélgettem vele?! Nemtudom.. De ismerős! Ki fogom deríteni honnan!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

*Babbie szemszöge*

-Fiúk,lányok! Ő itt az unokatesóm Samantha.-kiabáltam az ebédlőbe,hogy a többiek is ránk figyeljenek.
-Sam,ő Louis és a barátnője Ele...-mutattam rájuk de közbe szólt..
-Igen,Eleanor-mosolygott rá és fordult a következőhöz-Harry,Libby és a pasija Zayn meg a híres Liam Payne. És Niall,de vele már találkoztam.-fejezte be a mondatomat Sam.
-Honnan tudtad?!-csodálkozva meredt rá Liam miközben odajött mellém és átölelt.
-Directioner vagyok.-mosolyodott el az unokatestvérem.
-És tényleg!!-ordított fel egyszer csak Niall.
Minden ilyen "ez meg miért mondta ezt?!" tekintettel nézett a szőke srácra aki csak vigyorgott végig..

-Jaaa..-mosolyodott el még jobban-Sam ismerős volt,nagyon is valahonnan amióta először megláttam. De most,most beugrott,hogy honnan is. NY-ban 2 hónapja a koncertünkön voltál, az első sorban táncoltál 2 barátnőddel és egyszer pont a te kamerádba énekeltem amitől csak ujjongtál ott elől,mire én rád mosolyogtam,ami mégjobban tetszett neked. És a koncert utáni dedikáláson is ott voltál ráadásul a parkolóban is elcsíptél minket,csináltál mindenkivel egy közös képet és beszélgettél is velünk egy kicsit.
-Te tényleg emlékszel erre?-esett le az álla Sam-nek,mert ezek szerint ő az a koncertet nem felejtette el-Én azt hittem naponta 20 rajongóval találkoztok és beszélgettek és még az arcukra sem emlékeztek.
-Téged nem lehet elfelejteni!-sütötte le a tekintetét Niall és mind a ketten a mondat végén belevörösödtek.
-ÓÓÓÓ...-ordítottak fel a srácok egyszerre gyanús,felhúzott szemöldökkel meredtek a szőke ír fiúra aki csak a padlót kémlelte és dölöngélt zavarában.

*Harry szemszöge*

*Este*

-Esik az eső!
 Ááá.. elázok!!-rohantunk be a nagy fa ház eresze alá,hogy ne ázzunk el.
Nem tudom kivenni ebben a sötétben az arcát a lánynak aki a kezemet fogta.
Csak a csilingelő,megragadó,valahonnan ismert hangját és meleg érintését éreztem,figyeltem mindvégig.

Ekkor egy cafatkát megláttam a sötétkék,jobb melle alatt lévő nagy M betűs,fehér mintás,csillogó felületű, vékony kis kabátból.
Lola volt az, ez az ő stílusa.
Vele rohantam ezek szerint az eresz alá..
Ekkor a sötétből a foltokból előbújva megláttam az arcát és Babbie volt az,pirosodó a hideg miatt megfagyott ara felém fordult.
Nem Lola volt az!
Megragadta a jobb csuklómat a hideg fújta,enyhén száraz és kirepedezett kezével ami átjárta a testemet mint egy áramütés,olyan volt mi a fagy,és magával húzott az utca,sötét és kietlen közepére ahol egy lélek sem járt.
Sötétség járta át a szememet és a testemet.
-Ez volt az álmod nem?
Hogy esőben csókolózz!-húzott magához és megragadta az arcomat.
-Ne!-megfogtam a puha arccsontját a gödröcskéinél és az ajkait közelebb húzva egy miliméter volt az én hideg csípte ajkaimtól.

Ekkor egyszer csak mintha egy kőszikla omlott volna rám a semmiből olyan nehéz súlyt éreztem magamon ami nem hagyta,hogy tovább álmodjak hanem felriasztott. Kinyitva egy testet láttam magamon.
Bár nem sütött a nap,de a nagy téli fény és a sűrű,dús hótakaró elvakított a szép álmomból felriasztva.
-Lola?!-döbbenten,rekedtesen kérdezve hunyorogtam a rajtam fekvő lányra.
-Szia drága.-csillogó szemei engem fürkésztek-Álmodtál és majdnem megcsókoltál. Olyan mintha ébren lettél volna.

Szóval nem Babbie volt...
Mikor tudom már végre ŐT kiverni a fejemből?!
Mikor felejtem el végre?
Mikor engedem el végleg és örökre a gondolatát,a hangját,az érintését és ő saját magát?
Elnyomni az érzéseimet előtte,Lola és Liam és mindenki más előtt sikeresen megy.
De sajnos magamat nem tudom becsapni... még az álmaim is tudják,hogy nagyon mélyen,legbelül a szívem legmélyebb kis gödröcskéjében is mit szeretnék... mitől lennék boldog... nagyon boldog!
-Lola,ez nekem nem megy!
 Szakítsunk!-vágtam bele egyhangúan a folyamatosan csak beszélő és áradozó lány szavába.