31.rész Tényleg érzek valamit?*

Sziasztok! ♥
Na itt a megszavazott Harrys rész:) Remélem izgalmasra írtam,pusziiii.:)

A következő rész: 5-7 komi és 90 megtekintés után jön!:)

- - - - - - - - - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Elég gyorsan teltek a napok,nemsokára hétvége volt és 2 nap múlva mennünk kellet Liammel a szemészetre a diagnózisával,egész héten ez a dolog járt a fejemben,ezen agyaltam végig.
Ezeken a napokon a családommal voltam végig meg a szerelmemmel.
Libbyvel nagyon ritkán találkoztunk,mert elvolt foglalva a pasijával és más gondjai is voltak, a srácokat is elég régen láttam,Liam néha délután és eténként dedikálásra ment a többiekkel és koncertekre.
Én nem nagyon kísértem el őt ezekre az alkalmakra,de a második családom a srácok,Libby és az új nagyon jó barátnőm Eleanor eléggé hiányoztak már.

-Akkor ma átmegyünk a közös házatokba a srácokhoz?
 Olyan rég láttam már őket,hiányoznak.
-Igen kicsim. Most,hogy mondod öltözzünk is fel.-hessegetett a gardróbba.

*Én*

*A srácoknál*

-Sziasztok!-üvöltöttünk be a házba.
-Hello,hello!-jött oda mindenki egyenként,végig ölelgettük és puszilgattuk egymást.

Jó volt itt lenni velük,mert mind egyenként őszinték,viccesek és aranyosak.
-Harry hol van?-lepődtem meg mikor észrevettem,hogy nincs köztünk a nappaliban egy szempár aki állandóan engem figyel.

-Fent!-mutatott az emeletre Louis.
-Köszi.-pattantam fel Liam öléből.
-Hova mész?-húzta fel a barátom a szemöldökét.
-Köszönök neki.
-Dee..-kezdett volna bele a mondatába Zayn,de én gonoszul közbevágtam.
-Megyek!-rohantam fel a pár lépcsőfokokon.
-De ne menj fel!-kiabált utánam mindenki.

Még mondtak valamit,de nem figyeltem rájuk,le akartam rángatni Harry-t az emeletről,hiányzott,hogy nem volt velünk.
-Kop,kop.-mondtam és finoman benyitottam a szobájába.
Az ajtónál egy résnyi hely volt ezért csak kicsit kitártam,hogy bekukucskáljak.
-Szép,okos,csodálatos.-halottam bentről Harry rekedtes férfias hangját suttogni,és egy kis idő múlva végre meg is pillantottam
göndör fürtös haját éppen háttal állt az ágynál ....egy lánnyal.
-Kedves-nyomott egy puszit a hasára-szép a szemed-nyomott még egyet a nyakára-és elbűvölő.-a lány most pedig a szájára kapott egyet.
Aztán Harry megcsókolta,a szőkeség megfogta a tarkóját és lefeküdtek az ágyra,testük gyengéden és finoman egymáshoz simult,Harry levette
a lány pólóját és a szőkeség mohón,gyorsan elkezdte csókolgatni a nyakát.
Teljesen ledöbbentem,nem jutottam szóhoz,nem tudtam mit csináljak.
Elmenjek?
Nézzem tovább?
Szóljak valamit is?
Úgy döntöttem az lesz a legjobb ha elmegyek,egyet gyorsan hátraléptem a jobb lábammal,mert minél hamarabb el akartam innen tűnni,de ekkor
véletlenül megbotlottam a küszöbbe és leestem a földre,a fenekem nagyon sajgott az ütéstől,de a legrosszabb most jött.. véletlenül ezzel a kis
balesetemmel kinyílt előttem az ajtó,Harry és a lány abban a pillanatban felültek és engem néztek.
-ÖÖÖ.-más szó nem jött ki a számon , felálltam és berohantam a fürdőbe,nem láttam semmit mert a könnyek csak úgy záporesőként hullottak a szememből,
becsaptam magam után az ajtót,és nagy nehezen megtaláltam csukott szemmel a kulcsot és bezártam,nagyon fájt a szemem,csípett a festékem is annyira
sírtam,nekidőltem az ajtófélfának és lassan a földre csúsztam.
Miért sírok? Nem kéne sírnom,nem érzek iránta semmit sem! Ő nekem nem jelent semmit,csak egy nagyon jó barátot. Ő érez irántam többet,és nem
fordítva! De majdnem lefeküdtem vele. Talán érzek valamit? Nem,az képtelenség,nem lehet!
Ekkor a kétségbeesettségem közepén nagy erővel belevágtam a fejem az ajtóba és kiesett belőle a kulcs,az ölembe.
Érzek valamit? Nem érezhetek!
De hiszen egy lánnyal volt,azokat a szavalat mondta neki amiket én,csak is én akarok tőle hallani,azt szeretném,hogy nekem mondja. Mikor ott voltunk a
szállodában a zongoránál és ahogy ledöntött és csókolgatott,eszméletlen volt. Az egész jelenetet visszapörgettem és magamban lejátszottam,jó érzéssel töltött
el az emléknek ez a része,mert abban a pillanatban csak ő és én voltunk az egész világban,senki más.
Ebben a pillanatban kattant egyet a zár.

-Jól vagy?-halottam a hangját.
-Hogy jöttél be?-gyorsan törölgettem le a könnyeimet amik még mindig hullottak és takartam az arcomat,nehogy meglássa,hogy sírtam..MIATTA.
Bezárta az ajtót és leült velem szembe.
-Volt kulcsom.
 De mi a baj?-suttogta.
-Semmi.-meredten bámultam magam előtt a földet,és ahogyan beszélt egyre jobban csak zokogtam.
-Mi a gond?-emelte fel a mutatóujjával az államat.
-Nekem bátran elmondhatod.-elejtett egy kacér mosolyt.
Csak néztem rá,és megint egy ismerős érzés fogott el,az amire visszaemlékeztem a zongoránál,az a pillanat amikor csak ő meg én vagyunk a világon.
Szerettem ezt az érzést,szerettem őt is.
-Szeretlek.-mondtam halkan.
-Ne is tudd meg mióta várok erre a csodálatos egy szóra,csak tőled.-közelebb hajolt hozzám és éreztem lecsukódnak a szemeim,már nem
sírtam annyira,már nem tudtam mit mondani,mert habozás nélkül csak megcsókolt.