2.évad 5.rész- 105ös kórterem, a "szobám" *

Sziasztok!♥ Kicsit késtem.. bocsánat! 
Remélem tetszeni fog:) Tudom eléggé érzelgősek,de remélem így átlehet érezni a történetet és azt ami a szereplőkben játszódik le!

Köszönöm,hogy olvassátok és,hogy ennyit komiztok♥ Nem is tudjátok mennyire jól esik♥*-*
A következő rész: 10 komi 10 megtekintés után jön!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Az előző részben:
Végigfolyt az arcomon egy kósza könnycsepp,fájt amit tenni fogok,visszagondolva fájtak az emlékek.
-Zayn!-löktem el minden rajongót,odarohantam hozzá,átvágtam mindenkin és mindenen és belebújtam a vállába,szorosan átöleltem,magamhoz húztam és szó nélkül csak sírtam.
-El kell valamit mondanom!-súgtam szipogva a fülébe-Már nem bírom tovább..
Belegondolva,hogy utoljára ölelhetem át.. borzalmas.. nagyon.. fáj!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Mi a gond?-tolt el gyengéden magától és lenézett rám.
-Valaki...
-Mondjad.
-De..hát.. valaki..-dadogtam,szipogtam,zihálva beszéltem hozzá miközben potyogtak a könnyeim.
-Gyere!-megfogta a kezem és kihúzott a nagy tömegből.
Az összes rajongó szeme ránk szegeződött,végig figyeltek mi történik,mintha csak a tévét néznék,csönd volt, síri csönd,néha-néha bekiabált valaki,de nem is figyeltünk rá.
-Lányok! Köszönöm,hogy itt voltatok,csodálatos volt veletek találkozni.
 Komolyan! De nekünk most mennünk kell,mert el kell intéznünk valamit.. Puszi.-rájuk kacsintott amitől mindenki rögtön nagy sikításba kezdett. Mielőtt távoztunk volna összekulcsoltuk a kezünket és kaptam egy gyengéd simítást a hátamon.

Találtunk a nagy parkban egy üres kis teret,aminél csak egyetlen egy pad volt tele virágokkal,bár nem láthattam az összeset milyen szépen pompáznak,mert november volt,jött a hideg,a fagy, a szél. Bár pár kósza  ibolya feltűnt némely helyen körülöttünk,imádtam az illatát,mindig a kiskoromról maradt apró foszlányok jutottak az eszembe,meg amiket a szüleim meséltek.
-Mesélj kicsim.-zavarta meg Zayn békés,lágy,halk hangjával az emlékeimet,mikor leültünk a hideg padra-Megoldjuk,csak mond el!
-Valaki zaklat.-sírtam el magam.
-Ó te jó isten!-ennyi volt a reakciója. Hangjából ítélve eléggé elszomorodott és meglepődött a halottak után,megfogta a tarkóm és lassan a mellkasához nyomta a fejemet,kaptam egy puszit és szorosan magához ölelt.
Éreztem,hogy megért,mellettem van és megoldjuk együtt ezt a gondot is!

Később elmeséltem neki mi történt a kis erdőben és,hogy azt mondta a "Jó barát",hogy Ő lesz a következő,ezért szakítani akartam vele,de csak azért,hogy megóvjam mindentől és mindenkitől.
Szerencsére megértette a helyzetet,nem haragudott és megbeszéltük,elterveztük,hogy minden áron kiderítjük ki zaklat engem hetek óta betegesen..

*Babbie szemszöge*

*105ös kórterem, a "szobám" *

Lassan mindenki meglátogatott a mai nap alatt,itt voltak a srácok kivéve Zayn és Libby,de a többiek elmesélték,hogy miért. Itt voltak a szüleim,a nagyszüleim és a testvérem Bella és Adam is.
Harry csak a "szobám" üvegén át nézett engem és a látogatóimat mindvégig,nem jött be.. csak nézett.
Csak egy valaki hiányzott a srácok közül.. Liam..

Liam... a nevétől,a gondolatától,az emlékétől is szomorú lettem és a torkomat ilyenkor folytató,szorító,görcsös nagyon meleg érzés járta át. Azért lehetett mert mikor rágondolok sírnom kell,és mindig visszatartottam mindig eltaszítottam a mai nap alatt az érzést,az emléket,vagyis csak próbáltam,de senki sem tudta velem elfelejtetni.
-Szia.-jött be az emlegetett személy.
-Liam?!-kimondva ez a szó,ez a név mégjobban megviselt,láttam őt,ránéztem és abban a pillanatban már nem tudtam visszafolytani,magamban tartani az érzéseimet,sírni kezdtem..
-Babbie!-becsapta magam mögött az ajtót és odarohant hozzám,letérdelt az ágyam mellé.
Elkaptam a fejem,nem akartam,hogy lássa,tényleg sírok,mert ezzel neki is fájdalmat okozok,ezért csak néztem kifele a panelekre néző ablakomon.

Erre ő szótlanul csak megfogta a kezeimet.
Átjárta a testemet a jóleső melegség.
Bal kezét az arccsontom jobb oldalára tette,végigsimította és felé fordította a fejemet,közel hajolt hozzám,nagyon közel.
-Ne haragudj.-ahogyan ezt kimondta halottam ebben a síri csöndben még azt a nehézkes lélegzetvételét is,mintha egy szikla esett volna le róla,hogy ezt kimondta.
-Hülye volta. És az az este...
 Nagyon sajnálom.-suttogta és könny belábadt szemekkel emlékezett vissza arra a bizonyos estére ahogyan végignézett rajtam.
-A kezed.. be van kötve.
 A lábad és a fejed is. Lelkileg sem lehet jól és én nagyon,teljes szívemből sajnálom a történteket.
Babbie!-mondta és csak mondta de egyszer csak elhalkult minden,belenéztem a nagy szemeibe és elmeredtem,egy másik világban éreztem magam,egy másik helyen,a fejemben halottam még csöndben,néhány szót Liam beszédéből,ahogyan csengtek a szavai békességet éreztem,mint amikor az óceán partján ülsz,egyedül, egymagadban. Mint amikor hallod a fölötted keringő sirályokat és más különféle,számodra ismeretlen madarakat,mikor hallod a szelet,ahogyan felkapja a földről a homokszemeket és arrébb viszi a fára. Mint amikor a szél ugyan úgy belekap a falevelekbe és a bokrokba és az odaültetett pálmafák leveleit fújja amikor csilingelve zörögnek melletted. Csönd volt ott,és békesség,mint mikor Liamet hallgattam ahogyan őszintén beszél.
-Liam?!-szólaltam meg mióta először bejött.
-Igen?!-nézett le rám aggodalmas könnyes szemmel.
-Nem haragszom. Szeretlek!

Liam abban a pillanatban óvatosan,de mégis férfiasan,erőteljesen magához szorított átérezve minden fájdalmat és szeretetet a mondatom mögött.

Kinyitottam a szemem miközben még mindig ölelt és Harryt láttam meg először kicsit homályosan,a szeme szűrődő fény miatt de utána élesen,láttam fájó,gyötrő tekintetét ahogyan rám pillant,mint akibe éppen most döfnek bele egy kést a szívébe,utána a tüdejébe,és a mellkasába,végig a összes testrészén...
"Sajnálom"-tátogtam neki,de ő csak beletúrt a hajába,csalódottan és idegesen, és abban a pillanatban nekidöntötte a fejét az üvegnek és láttam rajta,hogy fáj neki..

Bolondok♥ BAMBI:)