Utolsó rész- A vég..*

Sziasztok!♥ Igen, elérkeztünk az utolsó részhez is. Egy regénnyi köszönettel tudnék most jönni nektek ezért úgy tervezem,hogy még 1x jelentkezem ez miatt!
Meg az ÚJ blogom miatt is!:)

Remélem így az utolsó rész alkalmából ez a rész megsirat egy kicsit titeket is. Mert én, mikor írtam teljesen átéreztem (furcsa) és megsirattam ám a blogot!♥

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Ezt a zenét hallgassátok közben: KATT!

a zenelejátszót meg addig állítsátok le.

*Egy év múlva*

*Az írónő (Susan)  szemszöge*

-Kész.-mondtam.

Babbie Balding szerelemből halál című könyve befejeződött.

-Köszönöm az együttműködést.-mosolyogtam rá hálásan,hogy ezt a mesébe illő,mégis szomorú és tragikus, érzelmekkel dús könyvet, az ő igazi történetét mindenkinek a világon elmesélhetem. Köszönetem jelképeként felé nyújtottam a jobb kezemet.
Ő ahogy mindig is ebben a pár hónapban amikor a könyv miatt látogattam be hozzá csöndbe,pislogás nélkül, előremeredve,szinte megdermedve nézett a szobát kémlelte,hol a földet.

Elmegyógyintézetbe került a történtek miatt. Liam szívrohama miatt amit a fiú a lány elől,a barátai elől és a családja elől is titkolt hosszú ideig, miközben tudta: csak napjai vannak hátra. Sokat küzdött, de a végén feladta az életét és a lelke madárképében repült a mennyországba a fellegek közé és onnan figyeli és óvja minden szerettét, mint amikor a földön volt köztünk.. emberi alakban. Most a magasból is ezt teszi.
Liam és a sorra következő rosszabb és gyalázatosabb események miatt került ide..pont ide Babbie... nem voltak beszámíthatóak a cselekedetei... nem volt önmaga.. és nincs nagy remény senkiben sem,hogy talán.. egyszer újra a régi Babbie Balding lesz ebből a nagyszerű lányból.

Csak akkor mesélt az őt érő tragikus történetéről ha muszáj volt, vagy ha ő úgy érezte, hogy mondania kell nekem valamit. Az újságokból, a cikkekből és az érintettek segítségével írtam meg ezt a csodálatos könyvet. Minden nap, ahányszor csak bejöttem hozzá Liam Payne másolt leletei feküdtek a tiszta,fehér padlón rendezett sorban. És egy kép, egy árva, őszinte kép hevert az ágyon. Két személy volt rajta, azok akikre ránézel és rögtön látod: ez volt Babbie Balding élete. A képen Liam és egy nagyon kicsi lelet szerepelt, külön, de mégis egy keretben tartotta őket. A lelet, rajta azzal az apró kis folttal,pici, alig látható ujjakkal a gyerekük volt,de a nagy trauma miatt alig tudta a világra hozni, és halva született meg. Ez is megviselte őt, nem szeretett róla beszélni senkinek sem.
A lány sokszor fogta érdes, folyamatosan csak remegő kezében a képkeretet, de még akkor is érzelmek nélkül, üres tekintettel nézett végig a fájó múlton, a rideg,borzalmas életén. 

A leves és a meleg hús a körettel ott állt a fekete tányéron és a fekete tálcán, de ő hozzá sem nyúlt. Minden nap ott volt előtte a változatos tápláló ételek mennyisége, de mintha vak lenne úgy nézett keresztül rajta napról,napra.

Babbie számomra egy különleges lány, ellentétben a többiekkel én nem tartom őt őrültnek, téveszmésnek sem bolondnak mint ahogyan mások. Csak több sokk és szenvedés érte az életben amiket nem bírt, nem tudott feldolgozni, hanem magában raktározta el az összes érzelmet. 
Sajnáltam őt, segíteni akartam neki újra talpra állni, de nem hagyta, ellenállt. Ha közelebb léptem hozzá, vagy bárki más rögtön dührohamot kapott és sikítozott, őrjöngött és kapálózott a kezével, lábával miközben szétkarmolta akarata ellenére is a bőrödet. Tudtam... mélyen, a szíve mélyén segítségért kiállt nekem.

*Másnap*

Megint meglátogattam őt.
Úgy fogadott mint mind a többi napon. Odatettem elé az elkészült könyvet, miközben ő a fehér, üres, egyhangú szobában egyedül, maga elé meredt, csontjai csak úgy kitűntek hulla fehér bőrén és egy csepp hús sem volt rajta.

A bánatot magában dolgozta fel, érzelmeket soha sem mutatva senki felé sem, nem éreztette senkivel a fájdalmait, olyan volt mint egy merev kőszikla,akit egy nagy hurrikán sem tud kizökkenteni a helyéről. Átvizsgálta a táskák, üveges tekintetével a könyvet. Kinyitotta az első oldalon, az első lapon.. amin ez a fekete, szép betűtípusú, dőlt szöveg állt a lap közepén:

Liam Payne és kisfia Bentley emlékére.

Nyugodjatok békében.

Ekkor a lány, Babbie olyat tett mint még soha, olyat amit még senki sem, én sem láttam tőle látogatásaim kezdete óta, felnézett rám, kék szemei az én zöld szempáromat fürkészték, lassan könnybelábadta a szemei és rebbenés nélkül, egy kósza, átlátszó könnycsepp gördült le érdes, kiszáradt, csontos arcán.
Tudtam... belül végleg.. teljesen összeomlott.
Felállt.. a falnak támaszkodott az állapota miatt, mert majdnem összeesett, nem lehetett egészséges állapotban, ez már a beesett arcán is észlelhető volt, letérdelt az ágya mellé, feltűrte fehér, tollpihés takaróját amin sárga, régies foltok díszelegtek, a fehér lepedőt lassan, erő hiányában felhúzta, benyúlt a matraca alá és mélyen kotorászni kezdett ott.
Pár perc múlva elővett egy fekete, ezüst, kopott, de mégis díszekkel kirakott pisztolyt és lassan a szívéhez szorította, amilyen erősen csak tudta. Rögtön utána határozottan, gondolkozás nélkül elcsattant a fegyver. 
Csak a golyó halk csattanását lehetett hallani a vízhangos, majdnem üres szobában. A lány elterült a földön és lentről nézett fel rám, záporozva könnycseppjeivel ami mint egy patak úgy folytak végig beleolvadó arcába, és egy szó.. egyetlen egy szó.. az utolsó szó hagyta el a száját: Liam.